Melltartó, páncélszekrény, szocializmus

Infostart
2006. május 17. 12:07
Egyre gyakrabban lehet találni olyan hirdetéseket, amelyekben internetes címeket, úgynevezett domain-neveket kínálnak eladásra azok, akik bejegyezték őket. Az egyik ilyen hirdetésben például a melltarto.hu, a pancelszerkeny.hu és a szocializmus.hu ötvenezer forintért vásárolható meg.

At egyik legnagyobb, domain-neveket regisztráló magyar cég ügyvezetője az InfoRádióban azt mondta: a legáltalánosabb nevek bejegyzését általában nem engedi akárkinek az internet szolgáltatók tanácsa.

Mindenre azonban ez a testület sem figyelhet, így fordulhatott elő, hogy most 50 ezer forintért kínálják például a tuzoltosag.hu nevet. A honlapcím ugyanis nem a tűzoltóság tulajdonában van. Ugyanígy megvehetnénk például a vizmu.hu-t is.

A már bejegyzett domain nevet elég nehéz Magyarországon elvenni. Legfeljebb akkor lehet polgári peres eljárás keretében hozzájutni, ha a név védjegyoltalom alatt áll - közölte Agárdi Gábor.

A szakember mindenkinek azt ajánlja, hogy cégalapításkor szánjon rá 5-10 ezer forintot a domain-név bejegyzésére. Előfordult ugyanis olyan eset is, hogy egy bejegyzett név 3 millió forintért cserélt gazdát.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást