OTP: jobb mint amire számítottak

InfoRádió / MTI
2006. május 15. 12:53
Az OTP bankcsoport 46 milliárd forintot meghaladó konszolidált, adózott nyeresége megfelel az időarányos tervnek - közölte a pénzintézet alelnöke az első negyedévi gyorsjelentést értékelve.

Az elemzők 44 milliárd forint körüli első negyedéves profitra számítottak, ehhez képest - illetve a bank saját céljához képest is - az eredmény jónak mondható. Spéder Zoltán alelnök az eredményről azt mondta: általában elégedettek, és úgy tűnik, hogy a bank jó úton van az idei évre kitűzött 184,7 milliárd forintos célt.

A nettó kamatbevétel viszont közel nyolc százalékkal elmaradt az elemzői várakozásoktól. Ennek okai nagyjából felerészt technikai jellegűek és a nemzetközi könyvviteli szabványokkal magyarázhatóak, felerészt viszont az egyre erősödő piaci versenyt jelzik, mondta Spéder Zoltán.

Látványos növekedés, erősödő verseny

A nem kamat jellegű bevételeknél viszont látványos, 35,8 százalékos volt a növekedés, és elérte a 64,5 milliárd forintot, ami arányait tekintve is egyre magasabb a teljes bevételen belül, és folyamatosan közelít a bank stratégiájában kitűzött 50 százalékos célhoz.

Az erősödő magyarországi versenyt jelzi az is, hogy bár a bank meg tudta őrizni vezető pozícióját, piaci részesedése két fő mutató szerint is csökkent: a mérlegfőösszeg szerinti piaci részesedése az idei első negyedévben 23,7 százalékos volt, míg az összes betét tekintetében kicsit jobb a helyzet, itt a mutató 25,3 százalék, de nagyobb az esés is.

Külföldön még nem érték el a stratégiai célt

Az OTP csoport külföldi - bolgár, szlovák, horvát és román - leányvállalatai az első negyedévben az összes nyereség körülbelül egy tizedét adták, de Spéder Zoltán az InfoRádiónak elmondta: a stratégiai cél, hogy ez az arány elérje a 15-20 százalékot, míg az eredmény növekedésében még inkább számítanak a külföldi egységekre, hiszen ezektől várják a növekedés közel felét.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást