eur:
393.81
usd:
365.11
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Zuhan a forint

Pénteken délelőtt a feltörekvő piaci valutákkal együtt jelentősen gyengült a forint a bankközi devizapiacon; az euró árfolyama délig 266,70 forintig nőtt, ami csaknem 200 bázispontos forintgyengülés. Az állampapírok másodpiacán kisebb forgalomban ugyan, de az összes lejáraton emelkedtek a hozamok.

Zuhanórepülésbe kezdett pénteken délelőtt a forint. Az euró árfolyama délben elérte a 266, 70 forintot, fél egy körül 265,35/55 forinton állt az euró jegyzése, csaknem öt forinttal gyengébben a csütörtöki 261,05/15 forintnál. A forint fél egykor 5,99 százalékon állt a plusz-mínusz 15 százalékos sáv erős oldalán, 154 bázisponttal gyengébben a csütörtöki helyzeténél.

Erős-átlagos forgalomban az eurót 261,90 és 266,70 forint között jegyezték délig a bankközi devizapiacokon. A gyengülés kiterjedt a feltörekvő piacok egészére, ahol az elmúlt időszakban emelkedett árfolyamok korrekciójára került sor pénteken. A legtöbbet a török líra veszítette piaci vélemények szerint.

A dollár gyengült ugyan a nemzetközi piacokon, de a forint esése miatt ez kevésbé látszik az árfolyamokon. Reggel Budapesten 204,40/50 forinton, délben 205,40/50 forinton jegyezték az amerikai valutát, szemben a csütörtöki 204,90/205,00 forinttal.

Az állampapírok másodpiacán kisebb forgalomban ugyan, de az összes lejáraton emelkedtek a hozamok. Az egy évnél rövidebb lejáratokon 5-6 bázispontos az emelkedés, a hosszabb lejáratokon 10-15 bázisponttal mentek feljebb a hozamok.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×