Botrány a Molotov-Ribbentrop (gáz)paktum miatt

Infostart
2006. május 2. 18:12
Berlinben nagy felháborodást váltott ki a lengyel védelmi miniszter azon kijelentése, amelyben a nemrég létrejött német-orosz gázszállítási szerződést a hírhedt Molotov-Ribbentrop paktumhoz hasonlította. Berlinben most azt várják, hogy a kormányfő Varsóban utasítsa rendre védelmi miniszterét.

A berlini törvényhozás külügyi bizottságának elnöke hátborzongatónak minősítette a lengyel védelmi miniszter hasonlatát, amely "súlyosan árt" a két ország közti barátságnak. Nyilatkozatában reményét fejezte ki, hogy Varsóban a kormányfő helyesbíteni fogja a kijelentést - jelentette az InfoRádió németországi tudósítója.

Radek Sikorski ugyanis azt mondta, hogy a nemrég kötött német-orosz gázszállítási megállapodás az 1939-ben aláírt Molotov-Ribbentrop paktumra emlékezteti, amelynek alapján Lengyelországot a hitleri Németország és a Sztálin vezetése alatt álló Szovjetunió felosztotta egymás között. Tény, hogy Varsóban, valamint a balti országokban kezdettől fogva bírálták a keleti tenger alatt tervezett földgáz-vezeték megépítését.

Gerhard Schröder volt német kancellár néhány nappal az új kormány hivatalba lépése előtt Berlinben megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy rövidesen megkezdik a Szentpétervár melletti Vyborgból az északkelet-németországi Greifswaldba vezető tengeralatti földgázvezeték lefektetését.

A tervet környezetvédők is bírálták, mert a tengeri élővilág pusztulásától tartanak esetleges csőrepedés esetén. Varsóban viszont főleg azért kifogásolják a gáz-szállításra vonatkozó döntést, mert a vezeték üzembe helyezése után Moszkva zsarolási céllal bármikor leállíthatja a Lengyelországba irányuló szállításokat, miközben zavartalanul folytatja a Nyugatra irányuló gáz-ellátást.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást