Több mint 13 milliárdos kárt okozott a madárinfluenza Magyarországnak

InfoRádió / MTI
2006. április 29. 10:21
Május elejéig várja a madárinfluenza miatti kárigények bejelentését a Baromfi Terméktanács. Ezt a szervezet igazgatója közölte.

Takács László elmondta: a terméktanács elnöksége úgy döntött, hogy a madárinfluenza által okozott károkat a magyar tenyésztők és feldolgozók május elejéig jelezhetik a szakmai szervezetnek.

A Baromfi Terméktanács adatai szerint csaknem 13 és fél milliárd forint veszteség érte a magyar baromfiágazatot a madárinfluenza miatt.

Hozzátette: az elmaradt bevételből 5 milliárd forint a belföldi piacot érinti. Takács László hangsúlyozta: az még nem tudható, hogy az Európai Unió milyen károkra fizet majd kárpótlást.

Az erről szóló javaslatot kedden Luxemburgban hagyták jóvá az Európai Unió tagországainak mezőgazdasági miniszterei.

A szabályozás értelmében minden érintett tagországnak el kell készítenie azt a nemzeti akciótervet, amelyhez igényelni szeretné az 50 százalékos közösségi társfinanszírozást.