400 milliárdos kiigazításra lenne szükség

Infostart
2006. április 24. 15:36
A megalakuló új kormánynak a piac kényszerítő ereje nélkül is meg kell hoznia a költségvetés helyzetet javító intézkedéseket - mondta az InfoRádiónak Gáspár Pál. Az ICEG Európai Központ igazgatója szerint a szükséges 400 milliárd forint körüli kiigazítás az egészségügyi- és oktatási rendszer reformja és az adóbevételek hatékonyabb ellenőrzése révén érhető el leghamarabb.

Ha a jelenlegi folyamatok változatlanul maradnak, akkor az államháztartási hiány 2006 végére elérheti a GDP 9 százalékát, a nyugdíjreform korrekciós hatását figyelembe véve a GDP 7,8 százalékát - mutatott rá Gáspár Pál, az ICEG (International Center for Economic Growth) Európai Központjának vezetője.

Az idén így szükség lesz kiigazításra, amelyet vélhetően meg is fog tenni a kormány, mivel a piacok már olyan jelzéseket küldtek, amelyek egyértelművé teszik: az előrejelzettnél nagyobb hiánynak komoly makrogazdasági következményei lehetnek mind a forintárfolyam, mind az infláció, mind a kamatlábak alakulásának tekintetében - derült ki Gáspár Pál szavaiból.

Az intézet előrejelzése szerint 1,5-1,8 százalékos GDP arányos kiigazításra lenne szükség, amely mintegy 350-400 milliárd forintos korrekciónak felel meg.

A gazdasági szakértő szerint hosszabb távon az egészségügy, az adórendszer, a közigazgatás, az oktatás működésével és finanszírozásával kapcsolatos kérdéseket kell átgondolni.

Rövid távon pedig nagyobb mértékben lehetne támaszkodni a lakossági finanszírozásra az egészségügy, az oktatás területén, és nyilván felmerül az is, hogy lehet-e növelni az adóbevételeket - mondta Gáspár Pál.

2006-ra az ICEG Európai Központja szerint 4,5 százalékos GDP arányos növekedés várható.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást