Malév: évi 1 milliárdos költségcsökkenés 100 milliós beruházással

Infostart
2006. április 19. 13:41
Évi egymilliárd forintos megtakarítást is eredményezhet az az új flottarotációs rendszer, amelyet a régióban egyedüliként működtet a Malév - mondta az InfoRádiónak a légitársaság vezérigazgatója. Gönci János hangsúlyozta: a 100 millió forintos szoftver megvásárlása már február végére megtérült a rendszer használatával. Hozzátette: az elmúlt hónapok fejlesztései révén valószínűleg sikerül ledolgozni a légitársaság veszteségeit.

A flottarotációs rendszer gyakorlatilag abban segít a Malévnak, hogy a lehető legoptimálisabb módon használja gépeit: vagyis minden egyes járatot olyan repülő teljesítsen, amely azt a legolcsóbban tudja megtenni.

A szoftver ehhez nem csak az egyes járatokra érkezett foglalások számát, de például a megteendő távolságot is figyelembe veszi, és egy hónapra előre eldönti, hogy melyik járatot melyik gép teljesítse - mondta az InfoRádiónak a légitársaság vezérigazgatója.

Gönci János megjegyezte: először ő maga sem nagyon hitte el, hogy tényleg évi 1 milliárdos megtakarítást hozhat a szoftver, de 100 milliós ára már kevesebb mint két hónap alatt megtérült. Az eddigi tapasztalatok alapján pedig havonta akár 100 milliós nagyságrendű összeget is megtakaríthatnak.

A rendszert decemberben próbálta ki a Malév, január eleje óta pedig üzemszerűen használja. A cég az idei évre minimum 1 milliárd forintos megtakarítást vár a flottarotációs szoftvertől, ami a légitársaság költségeinek 1 százalékát, a menedzsment által befolyásolható költségeknek pedig a 3-5 százalékát is eléri - hangsúlyozta Gönci János.

A vezérigazgató hozzátette: jelenleg még egy 1-1,5 milliárdos költségcsökkentési program is folyik a cégnél, amivel párhuzamosan a bevételeket is növelik. Így a cégvezetés azt reméli, hogy a 2006-os évet a Malév pozitív eredménnyel zárja majd.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást