Hamarabb elkészülhet a vásárváros

Infostart
2006. április 19. 15:23
A privatizációs szerződésben vállalt időponthoz képest több mint egy évvel korábban, 2008 nyarára befejezi a kőbányai vásárváros fejlesztését a francia GL Events. A cég, amely egy esztendeje lett a Hungexpo tulajdonosa, összesen 20 millió eurót fordít beruházásokra.

Barabás János vezérigazgató az InfoRádióban elmondta: tavaly 157 millió forint adózás előtti eredményt értek el, amelyet azonban idén csökkentenek a fejlesztési költségek.

A konzorcium az elmúlt egy évben megvette a kőbányai önkormányzat 18 százalékos részvénycsomagját is, így 95 százalékban birtokolja a vásárvárost.

Néhány nem használt, rossz állapotú épületet már lebontottak, és ősztől már meg is kezdik az építkezést. Két új regisztrációs épületet húznak fel, és két többfunkciós csarnokot is építenek.

A vezérigazgató közölte: a kiállítási struktúra változatlan marad. A saját rendezvényeket megtartják, de várhatóan az eddiginél több vendégkiállításnak adnak majd  helyet a terület jobb kihasználása érdekében.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást