Eljárást indított az EU Magyarország ellen

Infostart
2006. április 5. 03:36
Négy tagállam, köztük Magyarország ellen kezdeményezett eljárást az Európai Bizottság, a dohánytermékek reklámozása miatt. Az EU-ban tavaly nyár óta tilos a cigaretták népszerűsítése. A dohánygyárak nemzetközi eseményeket sem szponzorálhatnak.

Két hónap haladékot kapott Csehország, Olaszország, Spanyolország és Magyarország arra, hogy a dohánytermékek reklámozása terén az uniós normáknak megfeleljenek. Az Európai Bizottság a négy ország ellen eljárást kezdeményezett, mert nemzeti szabályozásukban nem, vagy nem megfelelően tiltják a cigarettareklámokat.

Spanyolországban három évre olyan átmeneti korlátozást vezettek be, amely lehetővé teszi, hogy a dohánygyárak nemzetközi autó- és motorversenyeket szponzoráljanak.

Olaszországban olyan rendezvényeket szponzorálnak a dohánygyárak, amelyek ugyan hazainak tekinthetőek, ám több ország televíziója is közvetíti, illetve az interneten is követhetőek az események. Ez pedig ellenkezik azzal uniós irányelvvel, amely szerint nemzetközi eseményt nem támogathat cigarettagyár.

A cseheknél az jelent gondot, három évig nem bántják azokat a szerződéseket, amelyeket a tilalom hatályba lépése előtt, azaz 2005. július 31-éig írtak alá.

Magyarországot is érinti

Magyarországot is érinti az eljárás, noha a szabályok jóval szigorúbbak az uniós előírásoknál. Esetünkben a bizottság azt kifogásolja, hogy a szabályozás az országnak gazdaságilag fontos esetekben kivételt biztosít a dohánytermék-reklám tilalma alól. Ez pedig nem más, mint a Forma1 Magyar Nagydíj.

A közösségi szabályozás szerint tilos újságokban, rádióban és az interneten dohánytermékeket reklámozni. A televíziós népszerűsítést még a 90-es években szüntette meg a közösség. A most hatályba lépő irányelv a nemzetközi kulturális és sportrendezvényeknél nem teszi lehetővé, hogy dohánygyárak szponzorálják az eseményt.

Az Európai Unió eredetileg a reklámozás teljes tilalmát szerette volna elérni, ám az Európai Bíróság 2001-ben azt mondta, hogy az EU hatásköre erre nem terjed ki. Így a mozikban, óriásplakátokon továbbra is lehet népszerűsíteni a termékeket. Ajándéktárgyakon, például tollon, hamutartón vagy napernyőn is szerepelhet hirdetés.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szóvivője azt mondta az InfoRádiónak, hogy az elkövetkező két hónap alatt biztos sikerül megoldást találni a kérdés rendezésére.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást