Indulhat az emisszió-kereskedelem!

Infostart
2006. április 3. 22:26
Napokon belül valóban elkezdhetnek kereskedni széndioxid kvótáikkal a magyarországi erőművek, építőanyag és papíripari cégek. A legtöbb európai országhoz képest egy éves késésben van Magyarország, de 2005-2008 között egyébként is csak kísérletinek tekinthető az európai emisszió-kereskedelem.

A rendszer minden elemében kísérleti jellegű - mondta az InfoRádiónak Dezső Attila, a Dezső és Társa Ügyvédi Iroda partnere.

A szakértő szerint látszanak a "betervezett bizonytalanságok", amelyek egyrészt abból fakadnak, hogy maga az unió sem tudja még, hova fejlődik ez a rendszer, másrészt pedig abból, hogy az unió csak keretjogszabályokat határozott meg, és a részletes végrehajtást az egyes tagállamok jogalkotóira bízta.

A korábban felmerült problémáknak egy része azonban már megoldódott: rendeződni látszanak az áfával kapcsolatos korábbi bizonytalanságok, és Magyarországon is döntöttek az emisszió-kereskedelemből származó jövedelmek adózásáról - mutatott rá Dezső Attila.

Hozzátette, hogy ennek értelmében a magyar cégek társasági adókedvezményt kapnak a széndioxid-kvóták kereskedelmével kapcsolatban.

Azt már korábban is lehetett tudni, hogy 1 kvóta 1 tonna széndioxid kibocsátására jogosítja fel a cégeket, a kvóta jogi természetének meghatározása azonban problémás kérdés volt.

Magyarország végül vagyon értékű jogként definiálta, míg az európai államok többsége egy speciális árunak minősíti.

Dezső Attila szerint azonban a kvótából végül egy speciális értékpapír alakul ki.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást