Tavaly a tervezett hiányon belül maradt az államháztartás

InfoRádió / MTI
2006. március 31. 13:08
Magyarország a tervezett hiánymértéken belül maradt, ami azt jelenti, hogy Budapest teljesített vállalásait - jelentette ki a pénzügyminiszter egy gazdasági fórumon.

Magyarország ma adja le Brüsszelben a notifikációs jelentést az előző év gazdálkodásának teljesítményéről, amely szerint a GDP-arányos, eredményszemléletű államháztartási hiány mértéke 6,1 százalék volt 2005-ben - mondta Veres János.

Ez azt jelenti, hogy Magyarország belül maradt a tervezett hiánymértéken - tette hozzá.

Veres János elmondta: a Központi Statisztikai Hivatal, a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium egyeztetett adatai szerint az ország adósságállománya a GDP 58,4 százalékát tette ki, és így alatta maradt a nemzeti össztermék maastrichti kritériumok szerinti 60 százalékos határértékének.

A pénzügyminiszter szerint a KSH által az Eurostathoz benyújtandó adatok igazolják, hogy a "politikai felhangok ellenére Magyarország azon a pályán tud maradni, amelyet meghatározott magának" az euró 2010-es bevezetéséhez.
 
Ugyanakkor megjegyezte, hogy a "kijelölt utat nem lehet változatlan módon megtenni".