Még mindig kevesen vesznek részvényt

Infostart
2006. március 31. 17:21
Magyarországon a lakosság 2 százaléka tartja megtakarításait részvényben. Ez az óvatosság nem csak Közép-Európára jellemző, hanem bizonyos mértékben a földrész nyugati felére is, ahol 5 százalék körül alakul a pénzüket részvénybe fektetők aránya.

Míg az Egyesült Államokban a lakosság felének van valamilyen részvénye, addig Magyarországon száz emberből csak kettőnek - derül ki a Gfk Hungária Piackutató Rt. által készített felmérésből. A kutatás a részvényalapokra nem terjedt ki.

Magyarországon főleg a legmagasabb iskolai végzettséggel rendelkezőkre és a legmagasabb beosztásban lévőkre jellemző, hogy részvényekben tartják megtakarításaikat. Közülük is inkább azokra, akik legalább havi negyedmillió forintos jövedelemmel rendelkeznek - mondta el az InfoRádióban Kozák Ákos, a piackutató igazgatója.

A 2 százalékos arány azért is meglepő, mert az utóbbi években több akciót is hirdettek, és kampányit is indítottak azért, hogy a lakosságot a tőzsdei befektetések felé irányítsák. Igaz, Magyarországon a lakosság majdnem 80 százalékának semmilyen befektetése nincs.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást