Kétmillió forintos büntetés a Vodafone-nak

Infostart
2006. március 31. 17:38
Kétmillió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal a Vodafone Magyarország Rt-re. A mobilszolgáltató reklámjai alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére.

Nem először marasztalta el a Gazdasági Versenyhivatal a Vodafone-t versenyjogot sértő magatartás miatt. A mostani esetben az eljáró versenytanács a mobilszolgáltató cég 2005-ös reklámjait vizsgálta.

A versenytanács egyik tagja az InfoRádióban azt mondta: az elmúlt két évben négy eljárás indult a mobilszolgáltató ellen. A legutóbbi esetben azért marasztalták el, mert egy óriásplakátjuk alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére, a díjtételekre vonatkozó információkat ugyanis nehezen lehetett megtalálni rajta.

Súlyosbító tényező

A hirdetés a cég úgynevezett passport roaming szolgáltatására vonatkozott. Azt sugallták, hogy ha valaki hálózaton belül külföldről telefonál magyarországi partnerének, akkor csak a hazai tarifákat kell fizetnie. A telefonálóknak azonban egy 199 forintos kapcsolási díjat is felszámoltak - mondta Kállai Mária.

Kállai Mária azt is elmondta: a kétmillió forintos bírságnál súlyosbító tényezőként értékelték, hogy a Vodafone nem először sértette meg a versenytörvényt. Enyhítő körülmény volt ugyanakkor, hogy a reklámkampány során négy óriásplakátot használtak, és ebből három korrekt tájékoztatást nyújtott.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást