Mi köze az izlandi kamatemelésnek a forinthoz?

Infostart
2006. március 30. 17:26
A vártnál nagyobb mértékben, 75 bázisponttal emelte csütörtökön irányadó kamatát az izlandi jegybank. Az új kamat ennek megfelelően 11,5 százalék.

Erre az erősödő infláció miatt volt szükség. Az izlandi korona az év eleje óta 15 százalékos árfolyamveszteséget könyvelhetett el, amely érzékenyen érintette a befektetőket.

Az utóbbi időben ráadásul számos más országban emelték a kamatokat, amely miatt csökkent az izlandi pénz vonzereje.

Egyes szakértők szerint még egy ilyen tekintélyes kamatdrágítás sem lesz képes arra, hogy megállítsa a korona elmúlt 4-5 hétben történt erőteljes esését.

A kamatemelés hatással lehet más feltörekvő ország gazdaságára is. Szuppán Gergely az InfoRádióban azt mondta: nem lehet kizárni, hogy egyes befektetők a régió többi valutáinál, így a forintnál is megpróbálják kikényszeríteni a kamatemelést.

Szuppán Gergely hozzátette: a legnagyobb veszélyt Izlandon a magas folyó fizetési mérleghiány okozza, és egy ennek hatására kialakuló devizaválság magával ránthatja a forintot is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást