Magyar Telekom: lesz-e Invitel-vásárlás?

Infostart
2006. március 30. 13:57
A Magyar Telekom eddig hivatalosan meg nem erősített hírek szerint arra készül, hogy megvásárolja a hazai távközlési piac második legnagyobb szereplőjét, a két kockázatitőke-társaság tulajdonában lévő Invitelt. A Gazdasági Versenyhivatalhoz még nem érkezett erre vonatkozó engedélyezési kérelem, de elemzők biztosra veszik, hogy a piacot így is uraló Magyar Telekom valóban lépni szeretne.

A Magyar Telekom nemzetközi összehasonlításban is jól működő, nyereséges cég. Tavalyi árbevétele közel 621 milliárd forint, nettó nyeresége pedig 80 milliárd forint volt.

Elemzők szerint azonban a hazai piac telítődése és a térség egyre gyérülő felvásárlási lehetőségei miatt lassan nem tud mit kezdeni a megtermelt készpénzzel.

Elemzők szerint a részvény árfolyamának megtartása érdekében a Magyar Telekom három dolgot tehet: először: itthon vagy a szomszédos országokban terjeszkedik, azaz teljesen vagy részben megvásárol más szolgáltatókat.

A régióban jelenleg nincs eladó szolgáltató, és a közeljövőben csak Szerbiában és Boszniában van erre kilátás.

Másodszor: amennyiben külföldön felvásárlással nem tud terjeszkedni, alternatív szolgáltatóként jelenik meg ezeken a piacokon, mint ahogy vannak is ilyen tervei Romániát és Bulgáriát illetően.

Harmadszor: növeli a részvényeseknek kifizetett osztalékot.

A hazai - felvásárlással történő - terjeszkedés gyakorlatilag egyetlen célpontja az Invitel lehet, és úgy tűnik, annak jelenlegi tulajdonosai hajlanának is az eladásra.

De az Invitelre szemet vetett a piac harmadik számú szereplője is, a dán TeleDenmark tulajdonában lévő HTCC, amely nemrég vásárolta meg a PanTelt.

A piaci arányokat tekintve, a lassan, de biztosan zsugorodó vezetékes telefonszolgáltatásokban a Magyar Telekom 78 százalékos részesedéssel bír, az Invitelé a paic 11 szézaléka, a HTCC pedig hét százalékon áll.

Amennyiben a Magyar Telekom megvenné - illetve megvehetné - az Invitelt, piaci részesedése nagyjából 90 százalék lenne.

Ami az Invitel árát illeti, egy nevének elhallgatását kérő elemző az InfoRádiónak elmondta: a tavaly nyáron találgatásként elhangzott 500 millió eurót erős túlzásnak tartja, hiszen egyrészt a cég értéke valószínűleg ennél kevesebb, másrészt 260 millió euró nettó adóssága is van.

Az elemző szerint a reális készpénzár - az adósság átvétele mellett - 20-30 milliárd forint, vagyis mai árfolyamon legfeljebb 112 millió euró.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást