Az euró miatt jön az új forint

Infostart
2006. március 27. 13:48
Egy ideig még forinttal fogunk fizetni, ezért biztonságosabbá kell tenni - mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke az új bankjegyek kiadásával kapcsolatban.

Egyebek közt azért van szükség az áprilistól megjelenő új, 1000 forintos bankjegyekre, mert az elmúlt időszakban folyamatosan kitolódott az euró bevezetésének dátuma Magyarországon - közölte Járai Zsigmond. Bár a hivatalos dátum 2010, a piac mégis 2013-ra teszi a közös valuta bevezetését.

A jegybank elnöke hozzátette: a forint nyomását csak egy évvel az euró bevezetése előtt lehet abbahagyni.

Az ezrest hamisítják a legtöbben

A statisztikák szerint az 1000 forintos bankjegyet hamisítják leginkább Magyarországon, mivel ez a leggyakrabban használt címlet. Barátossy Györgyné, a pénzforgalmi és emisszió szabályozási szakterület vezetője ugyanakkor azt is elmondta: míg Magyarországon egymillió darab bankjegyre 35, addig az eurózónában 56 hamisítás jut.

A jelenleg forgalomban lévő 1000 forintost 1998-ban bocsátották ki elsőként, 2000-ben azonban újabb biztonsági elemmel látták el. 2006-ban ismét kiadnak egy új változatot, a három fajta így egyszerre lesz forgalomban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
AZ MNB pénzforgalmi emissziójának vezeõje
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Járai Zsigmond, a jegybank elnöke
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást