Járai: infarktushoz közel a gazdaság

Infostart
2006. március 21. 03:52
A forint márciusi megingása csak múló rosszullét volt, ám a gazdaság alapvető egyensúlytalanságai miatt az infarktus-közeli állapot nem múlt el - mondta az InoRádiónak a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Járai Zsigmond közölte: március elején átrendeződött a helyzet a világgazdaságban, az Európai Központi Bank, valamint az amerikai FED is megemelte a kamatot, ezért elindult a tőkeáramlás ezekbe a térségekbe. Ennek hatására a közép-európai térség valutái gyengültek.

Március közepére ez némileg átalakult, csak Magyarország és Lengyelország fizetőeszköze gyengült, míg végül már csak a forint vesztett értékéből.

Végeredményként a cseh és a szlovák korona árfolyama kis mértékben még erősödött is, míg a zloty 2,5 százalékot, a forint 4,5 százalékot esett - összegzett a jegybankelnök.

Járai Zsigmond szerint eleinte tehát térségi hatás érvényesült, később a befektetők különbséget tettek az egyes országok között, Magyarország kárára.

A forintgyengülés múló rosszullét volt, de nem tudhatjuk, hogy nem az infarktus előjeleként-e - tette hozzá az MNB elnöke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást