A baromfitenyésztőknek még várniuk kell a támogatásra

Infostart
2006. március 21. 16:09
A magyar baromfitenyésztők leghamarabb május végén számíthatnak támogatásra. Az uniós agrárminiszterek áprilisban döntenek arról, hogy a közösség miként segítsen a baromfiágazaton, amely a madárinfluenza miatt került nehéz helyzetbe.

A földművelésügyi tárca sajtófőnöke az InfoRádióban azt mondta: a magyar tenyésztőknek 5-6 milliárd forintra lenne szükségük.

Az összeget a hús tárolására fordítanák. Csökkentenék a termelésüket is, úgy, hogy közben senkit ne kelljen elbocsátaniuk.

Dékány András közölte: a kompenzációra valószínűleg pályázni kell majd, hiszen a közösségi források csak így oszthatók szét.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást