eur:
394.16
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Energiaügyi csúcstalálkozó Budapesten

Budapesten hét európai ország és az Egyesült Államok energiaügyekben illetékes miniszterei egyetértettek abban, hogy lehetőleg minél több forrásból kell biztosítani Európa energiaellátását, de a részletekben már korántsem teljes az egyetértés.

A találkozón a visegrádi országok energiaügyekért felelős miniszterei mellett részt vett Románia, Ausztria és Horvátország is, valamint az Egyesült Államok szakminisztere.

A szlovák tárcavezető a találkozón kifejtette, hogy országa az alternatív energiaforrások mellett elkötelezett az atomenergia hasznosítása mellett is. Céljuk, hogy befejezzék a mohi atomerőmű 3-as és 4-es blokkját.

Az osztrák miniszter viszont azt hangsúlyozta: Ausztria sosem fog atomerőművet építeni. Emlékeztetett arra az erőműre, amelyet 8 évig építettek, majd mikor 1978-ban elkészült, annyi aggály merült fel az üzembe helyezéssel kapcsolatban, hogy az osztrákok egy népszavazással elutasították azt.

A miniszter kijelentette: minden ország maga dönti el, hogy épít-e atomerőművet, arra azonban mindenkinek figyelnie kell, hogy ezek biztonságosan működnek-e.

Kóka János gazdasági miniszter, a találkozó házigazdája arra emlékeztette a résztvevőket, hogy az Európai Unió a következő 20 évben 1000 milliárd eurót költ az energiabiztonság növelésére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×