Korszerű panel 200 millióból

Infostart
2006. március 14. 19:04
Dunaújvárosban lakásonként 4,5 millió forintos beruházással újítottak fel egy panelházat. A hőszigetelés olyan jól sikerült, hogy a lakók a tél kezdetén szinte nem is fűtöttek.

A projekt megismételhetetlen, hiszen ekkora összeget valószínűleg máshol nem költhetnek az épületek rendbetételére.

Az 1978-ban épült, 42 lakásos panelre egy 72 négyzetméteres napkollektort raktak. A házat kívülről hőszigetelték, és szabályozható fűtőrendszert is beépítettek - mondta el az InfoRádióban a projekt épületszerkezet-tervezője.

A lakásokban december 2-án költözhettek vissza a tulajdonosok, akkor még nem kellett elindítaniuk a fűtést.

Összesen 200 millió forintot költöttek a felújításra, amelyhez európai uniós támogatást is igénybe vettek. Lakásonként 4,2 millió forintot valószínűleg máshol nem tudnak a panelek korszerűsítésére fordítani, a felújítás tervezéséhez azonban támpontot adhat a beruházás - jegyezte meg Osztroloczky Miklós.

A mérnök kötelezővé tenné például azt, hogy a panelek felújítását körültekintően tervezzék meg. Szerinte hibás az, ha valahol csak a hőszigetelést oldják meg, vagy csak az ablakokat cserélik ki.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást