Statisztikailag is sikersztori a szlovák gazdaság

Infostart
2006. március 10. 11:15
Szlovákia tavaly Csehországgal együtt Közép-Európa leggyorsabban fejlődő országa volt - derül ki a pozsonyi Statisztikai Hivatal most közzétett éves jelentéséből.

Szlovákia bruttó hazai össztermékének tavalyi éves növekedése hat százalékos volt, ami meghaladja a 2004-es, szintén jónak mondható 5,5 százalékos GDP növekményt.

Magyarország északi szomszédja a régióban Csehországgal együtt a leggyorsabban növekvő gazdasággá lépett elő, hiszen Csehországban szintén 6,0, Magyarországon 4,1, Lengyelországban pedig 3,2 százalékos növekedést jegyeztek fel.

Minden idők legjobb eredménye

A Statisztikai Hivatal elemzése szerint Szlovákia fennállása óta nem tapasztaltak ilyen mértékű növekedést. Mindez elsősorban az egyre nagyobb külföldi keresletnek köszönhető, amely 15 százalékkal nőtt, csaknem 12 százalékkal volt magasabb azonban a hazai kereslet is. Ez utóbbit a statisztikai hivatal a reálbérek növekedésével magyarázza.

A jó gazdasági eredményhez hozzájárultak a beruházások és a tartalékképzés is. Míg az előző években az utolsó hónapokban többnyire csökkentek a tartalékok, tavaly fordított volt a helyzet.

Erősödő magánszektor

A gazdaságban tovább erősödött a magánszektor, amely tavaly már a bruttó hazai termék 90,6 százalékát adta. Csaknem teljesen magánkézbe került már a kereskedelem, az építőipar és a mezőgazdaság, az ipar 86, a közlekedés 64 százaléka.

Érezhetően emelkedtek tavaly a nominálbérek is, melyek éves átlagban elérték a 17 274 koronát, ami közel 110 ezer forintnak felel meg. A nominálbérek tavaly 9,2 százalékkal nőttek 2004-hez képest.

A Statisztikai Hivatal azonban aggasztónak tartja, hogy a reálbérek tavaly gyorsabban nőttek, mint a munkatermelékenység. Míg az előzőek 6,3 százalékkal emelkedtek, az utóbbi csak 3,7 százalékkal volt magasabb.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást