A választások után csökkenhet a gazdasági növekedés

Infostart
2006. március 10. 13:51
A gazdasági növekedés üteme 4,1 százalék volt 2005-ben. A Takarékbank elemzője szerint a szám 2006-ban is 4 százalék felett lesz, annak ellenére, hogy az év második felében a várhatóan beinduló államháztartási reformok lassítani fogják a növekedés ütemét.

Szuppán Gergely elmondta: a növekedést az export dinamikája jelentősen befolyásolta. Meglepő volt viszont, hogy a háztartások fogyasztása mindössze 1,7 százalékkal emelkedett. A statisztikai hivatal előzetes adatai ennél nagyobb emelkedésről szóltak.

A GDP alakulása nagyban függ az állami beruházásoktól. Szuppán Gergely szerint ez nem lenne probléma, ha nem ilyen magas államháztartási hiány mellett vállalná be az építkezéseket a kormány. A jelenlegi mutatók mellett viszont a beruházások kockázatosak.

Az elemző úgy látja, az év első felében a növekedés elérheti az 5 százalékot is, mivel a választásokig még számos állami beruházás megvalósul. A második félév viszont a korrekcióról szól majd, így összességében 4,2 - 4,4 százalékos emelkedésre számítanak az elemzők.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást