Átfogó reformok és elkerülhetetlen gázáremelés

Infostart
2006. március 8. 12:20
Idén 2,3 százalékos inflációra számít a GKI Gazdaságkutató Intézet, melynek előrejelzése szerint a gazdasági növekedés elérheti a 4,4 százalékot. A cég szerint elkerülhetetlen lesz a gázáremelés. Közben az Ecostat átfogó és hatékony reformokat sürget.

Karsai Gábor, a GKI vezérigazgató-helyettese az InfoRádióban elmondta: a világgazdasági konjunktúra valamelyest javul tavalyhoz képest, ennek köszönhetően a magyar gazdaság némileg gyorsabban növekedhet, az ütem elérheti a 4,4 százalékot. A reálkereseteknél az intézet 4 százalékos növekedésre számít.

A GKI az első félévben az infláció csökkenésével számol, a második félévben már emelkedést prognosztizál. Éves átlagban a GKI 2,3 százalékos inflációval kalkulál.

"Azt gondoljuk, hogy a konvergencia program augusztus végéig esedékes aktualizálásának keretében az új kormány olyan politikát folytat, amely érdemben csökkenti az államháztartás hiányát" - hangsúlyozta Karsai Gábor.

Gázáremelés már a nyáron?

A szakember szerint ennek mindenképpen lesznek inflációs hatásai, például a hatósági árak emelése következtében.

"Azt gondolom, hogy a gázáremelés például elkerülhetetlen lesz a nyáron" - tette hozzá Karsai Gábor.

A gazdaságkutató intézet vezérigazgató-helyettese elmondta: ha a választások után az új kormány betartja a választási ígéreteket, akkor kialakulhat egyfajta negatív forgatókönyv, tőkekivonással, a forint gyengülésével, kamatemeléssel.

A GKI fő forgatókönyve szerint ugyanakkor a kormány csökkenti a hiányt, így a jegybank lejjebb viheti a kamatot, egészen 5 százalékig.

Ecostat: még idén átfogó reformok kellenek

Az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet értékelése szerint nincs esély a választások előtt a pénzügyi egyensúly érdemi javítására. A kutatócég úgy látja, hogy bár a reálgazdasági mutatók nagyrészt kedvezőek, a pénzügyi egyensúly fenntarthatóságát a piacok döntik el.

A gazdaságelemző intézet szerint amennyiben 2006-ben nem történnek az államháztartási hiány csökkentése érdekében hatékony és átfogó lépések, a nemzetközi megítélés jelentős romlása mellett az euró 2010-es bevezetése is irreálissá válik.

A kutatók szerint alapvetően három területen van szükség a beavatkozásra. A tb alapok hiányának mérséklésére rövid távú intézkedéseket kell hozni, emellett javítani kell a költségvetési tervezés és működés hatékonyságát, továbbá átfogó reformlépéseket kell kidolgozni és megvalósítani az egyensúly hosszú távú fenntarthatósága érdekében.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Karsai Gábor a GKI prognózisáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást