Antenna Hungária: 84 százalékkal csökkent az eredmény

InfoRádió / MTI
2006. február 14. 08:07
Az Antenna Hungária Rt. tavaly 1,85 milliárd forint adózott eredményt ért el, ez 84 százalékkal kevesebb, mint 2004-ben - tette közzé a társaság konszolidált, nem auditált, nemzetközi szabvány alapján készült jelentésében.

A társaság nettó bevétele 2005-ben 26,415 milliárd forint volt, ami gyakorlatilag megegyezik az egy évvel korábbi szinttel.

A jelentésben megjegyzik, hogy a műsorterjesztési szegmens árbevétele kis mértékben mérséklődött a csökkenő lakossági forgalom hatására. A távközlési szegmens bevételeinek csökkenését a jeltovábbítás bevételeinek csökkenése okozza.

A cégcsoport üzemi eredménye tavaly 81 százalékkal javult, és elérte a 2,19 milliárd forintot.

Kiemelkedő mértékben, több mint a duplájával emelkedett az egyéb üzemi bevétel mértéke, és elérte a 2,22 milliárd forintot.

A jelentés szerint a növekedés oka egyrészt az, hogy az anyavállalat jelentős nyereséggel értékesítette két feleslegessé vált ingatlanát, másrészt a sikeres követelésbehajtási tevékenységnek köszönhetően nőttek a korábban értékveszített tételekre befolyt összegekből származó bevételek.

A pénzügyi műveletek eredménye azonban 98 százalékkal visszaesett 2005-ben. A csökkenés fő oka az, hogy az Antenna Hungária Rt. még 2004-ben értékesítette több cégben lévő részesedését, és az abból származó egyszeri bevételek akkor 12,845 milliárd forintot tettek ki.

A társaság részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén utoljára február 10-én kereskedtek, február 16-ával pedig törlik is a tőzsde értékpapírlistájáról, miután a svájci Swisscom BroadCast AG felvásárolta a műsorszóró társaságot.