Jó vendég lett a magyar

Infostart
2006. február 10. 16:58
Elsősorban a belföldi vendégeknek köszönhetően javultak tavaly a turizmus mutatói - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss kimutatásából. Az adatok szerint kevesebb német, viszont több brit és skandináv turista érkezett.

A szállodák 6,4 százalékkal több vendégéjszakát könyvelhettek el tavaly, mint 2004-ben - mondta el az InfoRádióban a Magyar Szállodaszövetség elnöke.

Kopócsy Andrea hozzátette: ez elsősorban a belföldi vendégeknek köszönhető, hiszen a külföldiek vendégéjszakáinak száma csak 3,5 százalékkal nőtt, míg a belföldi vendégeké 11,5 százalékkal.

A szállásdíj-bevételek 15 százalékos növekedése elsősorban szintén a belföldi vendégeknek köszönhető - tette hozzá Kapócsy Andrea.

A Magyar Szállodaszövetség elnöke szerint a mutatókat elsősorban a wellness-szállók, és a magasabb kategóriájú hotelek javították.

Kopócsy Andrea közölte: német nyelvterületről tavaly az egy évvel korábbihoz képest kevesebb vendég érkezett, egyre több turista látogat viszont Magyarországra Nagy-Britanniából és az északi országokból.

Szerinte nehéz megjósolni, hogy ezek a tendenciák idén is folyatódnak-e, az viszont biztos, hogy azokból az országokból lehet több vendégre számíthatani, ahonnan diszkont-légitársaságokkal lehet Magyarországra utazni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást