Idén 245 milliárd forint lesz a privatizációs bevétel

Infostart
2006. február 8. 15:03
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) az idei, előzetes üzleti tervében 245,13 milliárd forint bevétellel számol, aminek oroszlánrésze a MOL-részvények eladásából folyik majd be.

Oravecz Péter, a privatizációs szervezet kommunikációs igazgatója elmondta, hogy az összes bevételből 8,9 milliárd forint lesz az osztalék- és 230,52 milliárd forint a privatizációs bevétel.

Ez utóbbi döntő hányada - 200 milliárd forint nagyságrendben - a Mol Magyar Olaj és Gázipari Rt. állami tulajdonú részvényeinek várható eladásából származik.

A tervek szerint az idén a privatizációs szervezet 203,13 milliárd forintot fizet be a központi költségvetésbe.

A kormány tavaly novemberben döntött arról, hogy a MOL-nak lehetőséget ad az állami tulajdonban lévő, legfeljebb 10 százalékot kitevő MOL-részvény megvásárlására.

A MOL két részletben kapott vételi opciót a részvénycsomag lehívására. Három százalékot kitevő MOL részvényt december 30-ig hívhatott volna le, a többit az idén május 1. és október 27. között.

Az olajcég tavaly nem élt opciós jogával, így a teljes mennyiségre az idén gyakorolhatja a vételi jogot. Az ár a vételi opció lehívását megelőző 90 tőzsdei kereskedési nap forgalommal súlyozott átlagára. Ha az olajipari társaság nem él jogával, a teljes állami tulajdoni hányadot nyilvános belföldi értékesítésben adja el az ÁPV Rt.

Az idei privatizációs tervek között a Malév, a lóversenytársaságok és a végelszámolásból "visszahozott" Bábolna értékesítése szerepel, valamint a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Rt. eladása is a vége felé közeledik.

Tavaly az ÁPV összes bevétele 154,87 milliárd forint volt, amiből a privatizációs bevétel 124,68 milliárd forintot, az osztalékbevétel pedig 28,37 milliárd forintot tett ki. Az elmúlt évben a privatizációs tartalék feltöltése és különböző kötelezettségek miatt a privatizációs szervezet nem teljesített befizetést a költségvetésbe.