Vita a Zsolnay-gyár átadásáról

Infostart
2006. február 7. 15:21
Az Országgyűlés költségvetési, illetve gazdasági bizottságának kormánypárti többsége is támogatta azt a kormányhatározatot, amely térítésmentesen Pécs város tulajdonába adná a Zsolnay Porcelángyár Rt-t. Az ellenzéki képviselők szerint ugyanakkor kormányhatározat helyett törvényi szabályozásra lenne szükség az esetleges visszaélések elkerülésére.

A kormány még tavaly decemberben döntött úgy, hogy ingyen önkormányzati tulajdonba adja a Zsolnay-cégcsoport állami részesedését. Az elképzelések szerint ugyanis Pécs városa jobb tulajdonosa lehet az évek óta veszteségesen működő porcelánmanufaktúrának és biztosíthatja a cég pénzügyi stabilizációját.

Jóllehet, a kormányhatározat már megszületett, a térítésmentes átadás csak akkor valósulhat meg, ha a parlament törli a tartós állami tulajdonú cégek listájáról a Zsolnay Porcelángyár Rt-t. Az Országgyűlés illetékes bizottságai emellett azt a kormánypárti indítványt is tárgyalták, amely a jelentős jogokat biztosító szavazatelsőbbségi részvényt is Pécs város tulajdonába adná.

Podolák György, a gazdasági bizottság szocialista alelnöke szerint az átadásról szóló kormányhatározat rendkívül szigorú feltételeket ír elő a városnak, a bizottság Fideszes alelnöke, Latorcai János, szerint ugyanakkor a kormányhatározatban foglalt feltételek bármikor módosíthatók, így a térítésmentes átadást inkább törvénybe kellene foglalni.

A gazdasági mellett a költségvetési bizottság is elfogadta a kormánypárti módosító indítványt. A javaslatról várhatóan a tavaszi ülésszak utolsó napján, február 13-án, vagyis jövő hétfőn szavaz az országgyűlés.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vita a Zsolnay-gyár átadásáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást