Furcsa altatás

Infostart
2006. február 3. 15:07
Az InfoRádió úgy értesült, hogy a Drager Medical Kft. nyerte az Egészségügyi Minisztérium lélegeztető- és altatógépekre, valamint betegőrző monitorokra kiírt tenderét. Az eredményt kihirdették, holott az orvostechnikai piac szereplői a tenderfelhívás miatt a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordultak, és az ügyben a döntőbizottság még nem hozott határozatot.

A Közbeszerzési Döntőbizottság csütörtökön tárgyalta az orvostechnikai piac szereplői által benyújtott jogorvoslati kérelmet, amelyben több iparági szereplő is azt kifogásolja, hogy az Egészségügyi Minisztérium tenderfelhívása részrehajló és szakmailag indokolatlan kiírási feltételeket tartalmaz, vagyis személyre szabott. Volt olyan cég is, amely egyenesen úgy fogalmazott: az Egészségügyi Minisztérium felhívását egyetlen gyártó termékeire írták ki.

A kifogásolt tenderfelhívás ügyében a döntőbizottság csütörtökön még nem hozott határozatot.

Ennek ellenére pénteken a kifogásolt tenderen nyertest hirdettek. A nyertes a Drager Medical Kft., amely mintegy 7 milliárd forint értékben szállíthat altató- és lélegeztetőgépeket valamint betegőrző monitorokat. A többi pályázót a közbeszerzési eljárásból formai okokra hivatkozva kizárták.

Az InfoRádió a témában megkereste az Egészségügyi Minisztériumot is. A tárca sajtóosztályán azt közölték, hogy hétfőn adnak bővebb tájékoztatást.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást