eur:
393.82
usd:
365.05
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

GKI: növekedés és ikerdeficit

Egészséges szerkezetűnek nevezte a magyar gazdaság növekedését a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatója. Akar László egy veszprémi gazdasági fórumon hangsúlyozta: a tavalyi és az idei 4,2 százalék körüli bővülés úgy jön létre, hogy azt az export és a beruházás irányítja, a fogyasztás pedig ettől némiképpen elmaradva növekszik.

A vezérigazgató azt mondta: 2004-ben és tavaly is 3 százalék körüli volt a fogyasztás-növekedés, az idei évre pedig 3 és fél százalékot várnak.

Akar László hozzátette: számottevően növekszik a beruházási kereslet is, ebben különösen az útfejlesztések és az építőipar szerepe kimagasló.

A GKI vezérigazgatója a pozitívumok mellett említette, hogy gondokat okoz a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes hiánya, illetve az államháztartás deficitje.

Akar László úgy vélte: akárki nyeri a parlamenti választásokat, ezzel szembe kell néznie, és valamit tenni is kell, mert „a piac ma már meglehetősen ideges”.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×