Reform és gázáremelés

Infostart
2006. január 30. 12:04
A parlamenti választásokig már nem várható markáns változás a kormány gazdaságpolitikájában, utána viszont nem lehet halogatni a reformokat, a hatósági áras termékek ára pedig emelkedik majd - áll a GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében.

A GKI vezérigazgató-helyettese az InfoRádióban elmondta: a parlamenti választások előtt nem lesznek számottevő gazdaságpolitikai lépések; ugyanakkor a jelentős államháztartási hiány és az Európai Unió sürgetése miatt utána nem halogatható tovább.

Az EU szeptember elsejét jelölte meg határidőként, ameddig a magyar kormánynak konkretizálnia kell azokat a lépéseket, amelyekkel lehetővé kívánja tenni a 2010-es euróbevezetést - hangsúlyozta Karsai Gábor.

A GKI vezérigazgató-helyettese szerint ha a mostani ellenzék nyer, akkor elképzelhető, hogy pótköltségvetést nyújt be, ha marad a mostani kormány, erre nem lehet számítani.

Karsai Gábor elmondta: szinte biztos, hogy az új kormány emeli majd a lakossági gáz árát, ahogy más hatósági árakat is. Ezért ősztől emelkedik az infláció, év végén három százalék körül alakulhat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Karsai Gábor a 2006-os kilátásokról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást