Szuperexpressz olasz módra

Infostart
2006. január 27. 11:59
A cseh vasút (CD) ultimátumot intézett az olasz Alstom céghez, miután a hét közepén gyártási hiba miatt felmondta a szolgálatot a hetedik, tehát az olaszok által szállított utolsó Pendolino szuperexpressz is.

A CD 4,3 milliárd koronát fizetett a hét Pendolinóért, amelyeket december elején állítottak üzembe. Januárban azonban a szuperexpresszek sorra meghibásodtak és le kellett őket állítani

"Az Alstomnak január 31-ig el kell hárítania a szuperexpresszek hibáját. Ha a Pendolinók február elsejével nem lesznek teljes mértékben üzemképesek, akkor a CD visszaadja őket az Alstomnak" - írja pénteki kiadásában a Hospodárské Noviny című gazdasági és politikai napilap.

Josef Bazala, a CD vezérigazgatója vasárnap a televízióban bejelentette, hogy a CD mintegy 600 ezer eurós (17,5 millió korona) kártérítést fog követelni az Alstomtól, mert az általa leszállított hét darab Pendolino szuperexpressz gyártási hiba miatt nem közlekedhet.

Időközben az is kiderült, hogy a CD korábbi vezetése a cég számára előnytelen szerződéseket kötött. "Az illetőket felelősségre kívánjuk vonni, s tőlük is kártérítést fogunk követelni" - szögezte le az új vezérigazgató.

A CD már 2005 decemberében is 100 millió koronás kártérítést számolt fel az Alstomnak azért, mert későn szállította le a vonatokat.

A késés legfőbb oka az volt, hogy az expresszek motorjai befolyásolták a vasúti sínek mentén lévő berendezéseket, s ezért a gépek eredeti változatának üzembe helyezése súlyos biztonsági kockázatokat rejtett magában. Az Alstom ezt a problémát elhárította, de majdnem egy évet késett a vonatok átadásával.