eur:
395.27
usd:
366.62
bux:
65108.55
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Hatezer irodistát bocsát el a DaimlerChrysler

A DaimlerChrysler három év alatt hatezer adminisztratív munkahelyet akar megszüntetni, jelentette be kedden Stuttgartban a konszern új vezetője, Dieter Zetsche.

Tavaly a cég már bejelentettek egy programot, amelynek keretében azt kívánják elérni, hogy 8500 dolgozó önként távozzon a konszernhez tartozó Mercedes-csoport németországi üzemeiből.

Menedzseri szinten az állások 30 százalékát akarják megszüntetni. Mivel érvényben van egy foglalkoztatási paktum, amely 2012-ig tiltja a felmondásokat, a távozás "kizárólag önkéntes alapon és szociális intézkedésekkel egybekötve történhet meg" - hangsúlyozta az üzemi tanács, amely ellenzi a tervet.

A leépítések a szociális kiadások miatt 2008 végéig kétmilliárd eurójába kerülnek a DaimlerChryslernek, de azzal számolnak, hogy a már folyó egyéb szanálások hatását is beszámítva az igazgatási költségek évente 1,5 milliárd euróval csökkennek.

Tavaly a cég 914.125 autót adott el Európában, 0,9 százalékkal kevesebbet, mint 2004-ben. A csökkenés akkora volt, mint amennyivel a piac egésze szűkült, tehát a DaimlerChrysler piaci részaránya 6,0 százalék maradt.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×