Tőkeinjekciót kap a Transelektro

Infostart
2006. január 20. 11:30
További 5 milliárd forint tőke- és hiteljuttatást ad az állam a Transelektro csoportnak - közölte a gazdasági és közlekedési miniszter. Kóka János azután beszélt erről, hogy ismét tárgyalt a nehéz pénzügyi helyzetben lévő cég vezetőivel és a hitelező bankok képviselőivel.

A tárca vezetője elmondta: eddig mintegy 22 milliárd forint állami segítséget kapott a Transelektro, ezen kívül hosszú távú programot is kidolgoznak a cég pénzügyi helyzetének rendezésére.

A csoport több ezer alkalmazottjának munkahelyének megőrzését is szem előtt tartják – tette hozzá Kóka János.

A miniszter közölte: a problémák rendezésére válságstábot hoztak létre, a cég vezetője továbbra is Székely Péter marad.

A Transelektro likviditási zavarokkal küzd: a társaság hitelei meghaladják a 30 milliárd forintot. Az egyeztetéseket a jövő héten is folytatják.

A hitelnyújtó és résztulajdonos Magyar Fejlesztési Bank ügyvezető igazgatója az InfoRádióban elmondta: a Transelektrónak van piaci létjogosultsága, mert a cégnek vannak megrendelései.

Almási Ákos hozzátette: a Transelektro sikeres kibontakozáshoz nagyarányú tőkebevonásra szükséges, ezen kívül meg kell állapodni a hitelezőkkel, a szállítókkal és az APEH-hel.

Persze az átütemezés a fizetendő kamatok miatt mindenképpen többletköltséget jelent majd a társaságnak - tette hozzá az MFB ügyvezető igazgatója.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Összefoglaló a Transelektro-ügyletrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Almási Ákos a Transelektro helyzetérõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást