Ezerötszáz milliárdnyi közbeszerzés

Infostart
2006. január 19. 14:43
Tavaly megközelítette az 1.500 milliárd forintot a közbeszerzések értéke.

A Közbeszerzések Tanácsának elnöke azt mondta: a 2005-ben lebonyolított egyszerű eljárások összesítése májusban fejeződik be, így pontos szám csak akkor áll majd rendelkezésre.

Berényi Lajos hozzátette: az előzetes adatok alapján tavaly 200 milliárd forinttal emelkedett a közbeszerzések értéke a 2004. évihez képest.

A szakember szerint a tendencia folytatódik, így arra számít, hogy az idén eléri az 1.700 milliárd forintot a közbeszerzések értéke.

Berényi Lajos azt mondta: az összeg emelkedése a többi között a gyors gazdasági növekedés miatt valószínű, hiszen több az infrastrukturális beruházás.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Berényi Lajos a közbeszerzésekrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást