Adamecz: az uniós országoknak egymásra kell nyomást gyakorolniuk

Infostart
2006. január 19. 12:36
Nem elég hatékony az uniós tagországok fellépése a magyar kormánnyal szemben az államháztartási hiány csökkentésének érdekében - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökhelyettese. A pénzügyminiszter szerint minden felelős magyar közhivatalnoknak az ország érdekében kellene nyilatkoznia.

Adamecz Péter az InfoRádióban azt mondta: nem a szankciókat hiányolja, de mindenképpen szigorúbb hozzáállást vár az Európai Bizottságától

Az elnökhelyettes szerint az unió tagországainak egymásra kellene nyomást gyakorolniuk.

Hozzátette: szerdán ezért nevezte elhibázottnak a magyar konvergencia-programmal összefüggő európai bizottsági döntést.

Mint mondta: az engedékenység sorozatosan lehetőséget ad a kormánynak arra, hogy halogassa a szükséges döntéseket.

A pénzügyminiszter szerdán az InfoRádiónak azt mondta: valamennyi felelős magyar közhivatalnoknak az ország érdekében kellene nyilatkoznia, tartózkodva attól, hogy bírálja az Európai Bizottságot.

Veres János kényszerképzetnek nevezte, hogy a bizottság döntése növelné a pénzügyi válság kockázatát.

A magyar kormány a konvergenciaprogramban a GDP-hez viszonyított államháztartási hiány 1,4-1,4 százalékpontos csökkentését vállalta a következő két évre.

Az Európai Bizottság kérdésesnek tartja, hogy idén sikerül-e a GDP 4,7 százalékára leszorítani az államháztartási hiányt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást