eur:
394.19
usd:
369.72
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Nem változik az euróövezet alapkamata

Az Európai Központi Bank (EKB) a csütörtöki kamatértekezletén a várakozásnak megfelelően változatlanul, 2,25 százalékon hagyta az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát. Az EKB december elején szigorított negyed százalékponttal, addig az alapkamata az utolsó csökkentés, 2003. június óta változatlan volt, 2 százalékon.

Az elemzők biztosra vették, hogy az EKB nem kezdi az évet azonnali szigorítással, de a további kilátások borúsak: a legtöbb elemző szerint az euróövezet alapkamata ez év végéig el fogja érni a 3 százalékot.

Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke a decemberi emelés után igyekezett megnyugtatni a pénzügyi közvéleményt afelől, hogy a szigorítás semmiképpen sem jelenti valamiféle eltervezett ciklus kezdetét. Azóta elhangzott nyilatkozatai - "a piaci kamatok még mindig nagyon alacsonyak mind nominális, mind reális értelemben", "az infláció várhatóan magas marad rövid távon, továbbra is éberen kell figyelni", "a gazdasági növekedés erősödött a tavalyi második félévben" - azonban egyértelművé tették, hogy a bankban hajlanak a további emelésre.

A bank kormányzótanácsának egyik tagja, a holland Nout Welling most vasárnap azután egyértelműen fogalmazott: - A kamatszint még nem felel meg a hosszú távú egyensúly követelményének - mondta.

A decemberi kamatemelést előzetesen a gazdaság minden résztvevője elítélte, a szakszervezetek és a vállalatok éppúgy, mint a kormányok, figyelmeztetve, hogy a szigorítás derékba törheti az igen bizonytalan fellendülést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×