Az LG.Philips kilencszeresére növelte adózott eredményét

Infostart
2006. január 12. 11:57
A Magyarországon is érdekelt holland-japán LG.Philips kilencszeresére növelte adózott eredményét az utolsó negyedévben, mert nőtt a lapos képernyők iránti kereslet, és javult a profitráta.

A világ második számú lapképernyőgyártója 328 milliárd von (333,2 millió dollár) adózott eredményre tett szert az egy évvel korábbi 35,4 milliárd wonhoz képest, és 44,5 százalékkal haladta meg a harmadik negyedévi 226,9 milliárdot.

A cég adózott eredménye hat negyedéven belül először nőtt éves összehasonlításban, és jóval meghaladja az elemzők által várt 268,4 milliárd vont is.

Bár elemzők szerint a lapos képernyők gyártásában mind nagyobb fölös kapacitások ígérkeznek világszerte, mert a várható kereslet elmarad a versengő cégek óriási beruházásai mögött, és ez lefelé nyomja az árakat, az LG.Philips újabb beruházásokat tervez: 2007-ben üzembe helyez még egy gyártósort, és ezzel majdnem megkétszerezné laposképernyő-gyártó kapacitását. Így a világ első számú gyártója lehetne, második helyre szorítva az ugyancsak dél-koreai Samsung Electronicsot.

Az LG.Philips csütörtökön kiadott előrejelzése szerint a folyadékkristályos képernyők ára átlagosan 5 százalékkal csökken a mostani, első negyedévben, ezt a cég a szállítások ugyancsak 5 százalékos növelésével ellensúlyozza.

Szakmai becslések szerint tavaly 17,6 millió folyadékkristályos képernyőjű tévét adtak el világszerte, és a forgalom 2009-ig várhatóan évi 63 millióra nő.