Felfüggesztett iparűzésiadó-perek

Infostart
2006. január 11. 19:29
Több mint hetven olyan ügyet függesztett fel a Fővárosi Bíróság, amely az iparűzési adó meg nem fizetése miatt indult - mondta el az InfoRádióban a fővárosi közigazgatási hivatal vezetője.

Forgács Imre közölte: az iparűzési adó meg nem fizetése miatt indult perekben az eddig született bírói ítéletek nincsenek egymással összhangban.

Négy megyei bíróság összesen tizennyolc ügyben döntött úgy, hogy be kell fizetni az adót. A Fővárosi Bíróság viszont a mintegy száz hasonló ok miatt indult eljárás közül hetvenhetet függesztett fel; azzal az indoklással, hogy meg kívánja várni az Európai Bíróság határozatát - mondta el a hivatalvezető.

A budapesti közigazgatási hivatal azonban ezt a felfüggesztő határozatot a Budapesti Ítélőtáblánál megfellebbezte – tette hozzá Forgács Imre.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Interjú Forgács Imrével
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást