eur:
393.71
usd:
364.73
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Nőtt a munkanélküliség

Éves szinten 0,9 százalékponttal nőtt a munkanélküliségi ráta, amely 7,2 százalék volt a 2005. szeptember-novemberi időszakban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

A 2005. szeptember-novemberi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 930 ezer fő, a munkanélküliek száma 305 ezer fő volt.

A 2005. augusztus-októberi időszakban a munkanélküliségi ráta 7,3 százalék volt, 1,2 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban, a foglalkoztatottak száma pedig elérte a 3,932 millió főt.

Egy évvel korábban, 2004 szeptember-novemberében a foglalkoztatottak száma 3 millió 915 ezer volt, a munkanélkülieké pedig 261 ezer.

A korábbi évekhez képest ez valóban egy magas arány, de ezzel még mindig az unió középmezőnyében vagyunk, mondta az InfoRádiónak Lakatos Judit, a KSH főosztályvezetője.

Minden ötödik munkanélküli a 15-24 éves korcsoportból kerül ki, ez viszont a KSH szakértője szerint európai összehasonlításban is kifejezetten rossz arány.


KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×