A vártnál kisebb államháztartási hiányra számít Kiss Péter

Infostart
2006. január 5. 08:44
Előreláthatólag az eddig vártnál kisebb lesz az államháztartás 2005. évi hiánya - mondta a kancelláriaminiszter.

Kiss Péter a Magyar Televízió reggeli műsorában azt mondta: a pénzügyminiszter délután valószínűleg jó hírt közöl ebben az ügyben.

A Pénzügyminisztérium ma teszi közzé a decemberi államháztartási adatokat, és közli a végleges tavalyi mérleget.

A tárca néhány hete publikált prognózisa szerint a központi költségvetés az év utolsó hónapjában csaknem 188 milliárd forint többlettel zár, így az önkormányzatok nélküli éves pénzforgalmi deficitet 1.021 milliárd forintra jelezték, ami 2 milliárddal alacsonyabb a korábban közöltnél.

Azóta Veres János miniszter már arról is beszélt, hogy a hiány várhatóan nem éri majd el az 1.000 milliárd forintot.

Novemberben 135,5 milliárd forintos volt a deficit, az első 11 hónapban az összesített államháztartási hiány - helyi önkormányzatok nélkül - 1.197,1 milliárd forint volt, ami a GDP 5,37 százaléka.

2004 decemberében az államháztartás 151 milliárd forint aktívummal zárt, a 2004. évi hiány összege 1.284,1 milliárd forint volt.