Bezárják az őriszentpéteri cipőgyárat

Infostart
2006. január 4. 11:50
Felszámolják a szombathelyi székhelyű MSC Hungary Kft-t és ezzel megszűnik a cipőgyártás a cég őriszentpéteri gyárában is, ahonnan 206-210 embert bocsátanak el - közölte az MTI-vel szerdán Kovács Tibor, a felszámolást végző Apport Kft. ügyvezető igazgatója.

Tájékoztatása szerint az őriszentpéteri gyárnak - vagyis az MSC Hungary száz százalékos tulajdonában lévő MSC Produktion Kft-nek - azért kell szintén bezárnia, mert az anyacég fokozatosan elveszítette megrendeléseit, a MARC termékcsaládról ismert, nagy múltú cipőipari vállalkozás pedig fizetésképtelenné vált.

A felszámoló szerint a dolgozók felmondási időre járó bére, illetve a végkielégítések összege legalább 150-170 millió forintot tesz ki, ami becsléseik szerint meghaladja a rendelkezésre álló, értékesíthető vagyon összegét.

"Az biztos, hogy a decemberi munka után járó béreket januárban ki tudjuk fizetni" - mondta.

Az MSC Hungary Kft. szombathelyi központjában már csak 15-20 ember dolgozik, főként adminisztratív területen, a felszámolás végén várhatóan az ő munkaviszonyuk is megszűnik.

A MSC Marc Hungary Kft.-t 1990-ben alakították - az egykori szombathelyi cipőgyár privatizációja után - vegyes vállalatként, 50 százalékos svájci és 50 százalékos magyar tőkével. A cégben 1992-ben 95 százalékos részesedést szerzett a svájci MSC vállalatcsoport. Az MSC Hungary Kft. "fénykorában" tizenegy telephelyén Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében, összesen 2.700 embert foglalkoztatott.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bezár az õriszentpéteri cipõgyár
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást