Vita az agrártámogatások kifizetéséről

Infostart
2005. december 30. 15:39
A Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége (Magosz) szerint rossz évet zárt 2005-ben a magyar agrárium, és továbbra is késik számos támogatás kifizetése. A szaktárca szerint csak a problémás esetekben késik a kifizetés.

A Magosz elnöke, Jakab István az InfoRádióban elmondta: a magyar mezőgazdaság idén elszenvedett veszteségeinek egy részéért az állami intézményrendszer felkészületlensége a felelős.

Az elnök jelezte: hiába volt jó termésük a gabonatermelőknek, azt a visszaeső állattenyésztési ágazat miatt zsugorodó belföldi piacon nem lehetett jó áron értékesíteni.

A gazdák ez évi tevékenységét az is hátráltatta, hogy a tavalyi európai uniós támogatások idei kifizetése és a gabonaintervenció is késlekedett – fejtette ki Jakab István.

A Magosz felmérése szerint a területalapú uniós támogatások jelenleg 60-65 százalékát fizették ki. Számos más támogatás, például az állattenyésztési támogatás kifizetése egyáltalán nem történik meg – jelentette ki Jakab István.

Nyújtó Ferenc, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára az InfoRádióban azt mondta: a jogvitás esetek és a helyszíni ellenőrzésben részesülők kivételével a Nemzeti Vidékfejlesztési Tervbe tartozó támogatásokat kiutalta a tárca.

Az első gazdasági év után a következőkben már gyorsabban haladhat a kifizetés – tette hozzá a helyettes államtitkár.

Magda Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke az InfoRádióban azt mondta, hogy 2005 sikeres éve volt a mezőgazdaságnak.

A Magosz a Fidesz gazdaszervezete, Jakab István pedig rémhíreket terjeszt - fogalmazott a politikus.

"Változás kell, hogy az egyre nehezebb helyzetben élő magyar földművesek ne csak a luxusbaloldal kormánytagjainak szemfényvesztő mellébeszéléseit halgathassák, hanem végre olyan vezetése legyen az országnak, amely figyelemmel lesz a vidék és a mezőgazdaság érdekeire" - írta közleményében Lengyel Zoltán, a Fidesz-frakció mezőgazdasági kabinetjének vezetője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Interjú Nyújtó Ferenccel
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Interjú Jakab Istvánnal
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Interjú Magda Sándorral
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást