Harmadára csökkent idén a GVH-bírságok összege

Infostart
2005. december 29. 16:45
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2005-ben 2,464 milliárd forint bírságot szabott ki, 6,163 milliárd forinttal kevesebbet a 2004. évinél - mondta Belényi Andrea, a GVH főtitkára.

A csökkenés oka az, hogy 2004-ben egyetlen autópályakartell ügyben 7,43 milliárd forint bírságot szabott ki a hatóság.

A legtöbb bírságot - 2,153 milliárd forintot – idén is kartell megállapodás miatt vetette ki a versenytanács, 20 üggyel kapcsolatban.

Egy esetben 1,313 milliárd forint bírságot vetett ki a GVH 14 kartellező út- és hídépítő cégre, amelyek az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság által 2001-ben és 2002-ben kiírt, hat főút építésével kapcsolatos közbeszerzési pályázatokon vettek részt.

Egy másik ügyben nyolc útépítő céget összesen 593,9 millió forintra bírságoltak kartell megállapodás miatt a Fővárosi Önkormányzat által 2001-2002-ben kiírt, mintegy 5,8 milliárd forint értékű, 19 út- és műtárgy felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárással kapcsolatban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Belényi Andrea (GVH) a 2005-ös évrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást