Jövőre 17 százalékkal csökken a MÁV adminisztratív létszáma

Infostart
2005. december 22. 16:10
A gazdasági és közlekedési miniszter szerint jövőre 17 százalékkal csökken a MÁV Rt. adminisztratív állománya. A Fidesz szerint a kormány az állami felelősségtől akar megszabadulni.

Huszonöt milliárd forintba kerül a MÁV működtetése anélkül, hogy egyetlen vonat is kigördülne az állomásról - érzékeltette az InfoRádiónak a MÁV működési helyzetét a gazdasági és közlekedési miniszter. Kóka János azt mondta, jövőre is folytatódik a MÁV vízfejének leeresztése.

„Csökkent a vezetők száma is és a következő évi üzleti tervben a MÁV azt javasolja a tulajdonosnak, hogy 17%-kal csökkentsük az állományt az adminisztratív-igazgatási részben” – fogalmazott a gazdasági és közlekedési miniszter.

Fónagy János, az Orbán-kormány közlekedési minisztere szerint a vasúttörvény korszerűsítése időszerű, de a jelenlegi normaszöveg nem oldja meg a tényleges feladatokat. A fideszes képviselő az InfoRádiónak úgy fogalmazott, hogy a kormány az állami felelősségtől akar megszabadulni.

„A magyar gazdaság oly sokat emlegetett versenyképessége sok tekintetben a vasúttól függ, ezért az állami felelősséget nem lehet, nem szabad lerázni a vasút fejlesztése és működtetése tekintetében. Ez a törvény, ez a kormány pedig azt mondja, hogy ahol nincs profit, azt el kell adni, attól meg kell szabadulni” – mondta Fónagy János.

A fideszes képviselő szerint túl sok cég van magánkézben, így privatizáció helyett inkább az állami szabályozást kellett volna újragondolni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kóka János a MÁV létszámáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Fónagy János a MÁV átszervezésérõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást