eur:
394.29
usd:
369.89
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

A jegybank szerint drágán működnek a magánnyugdíjpénztárak

A magyarországi magánnyugdíjpénztárak kiemelkedően magas költséggel működnek, amit a szabályozás megváltoztatásával, a pénztári tevékenység átláthatóságának növelésével, valamint a kasszák közötti verseny fokozásával lehetne kedvezően befolyásolni. Ezt Czajlik István, a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Főosztályának munkatársa mondta a jegybank új tanulmányának bemutatóján.

A magánnyugdíjpénztárak működése és szabályozása című tanulmány szerint az önkormányzatiságon nyugvó intézményforma nem megfelelő a banki és biztosítói háttérrel működő nagyméretű nyugdíjpénztáraknak.

A dokumentum megállapítja, hogy a magánnyugdíjpénztári rendszer költségszerkezete nem átlátható. A költségeket növeli az is, hogy túlzottan decentralizált a tagdíjak beszedésével és behajtásával kapcsolatos tevékenység.

A magas költségek mellett az előzetes várakozásokhoz képest is alacsony hozamot produkáltak a pénztárak: nyolc év alatti nettó 2,5 százalékot. Ennek oka elsősorban az, hogy a tőke 75 százalékát állampapírban tartják – olvasható a tanulmányban.

A magánnyugdíjpénztárak irányítási ellentmondásaira és a tulajdonosi felelősség elismertetésére középtávon jó hatással lenne egy új típusú szervezeti forma kialakítása.

A jegybank javaslatot tesz arra is, hogy készüljön költség-haszon elemzés a tagdíjak központosított behajtásáról, és növeljék a pénztári tevékenység és a költségszerkezet átláthatóságát.

Címlapról ajánljuk
Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×