A szakszervezetek tiltakoznak az ÁPV fenyegetése ellen

Infostart
2005. december 14. 14:12
A Budapest Airport (BA) szakszervezetei és a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöksége is tiltakozik az ÁPV Rt. "fenyegetése" ellen, eközben a menedzsmenttel folytatott bértárgyalásokon nem közeledett a felek álláspontja.

Palkovics Imre, a MOSZ elnöke és Kovács Zoltán, a BA üzemi tanácsának elnöke szerdán elmondta: tiltakoznak az ellen, hogy az ÁPV Rt. titoksértés címén vizsgálatot kezdeményez Kovács Zoltán egy korábbi kijelentése miatt.

Kovács Zoltán hangsúlyozta: titoksértést nem követett el, hiszen a BA kérőivel folytatott egyeztetéseken titoktartási kötelezettséget nem írt alá.

Hilmer István, a sztrájkbizottság szóvivője az MTI-nek elmondta: nem közeledtek a jövő évi béremelésről az álláspontok. Hozzátette, hogy a munkaadó ajánlatával nem emelkednének a reálbérek.