A Magyar Telekom megvette a Dataplexet

Infostart
2005. december 13. 10:19
A Magyar Telekom 5,1 milliárd forintért megvette a Dataplex informatikai céget és egyben átvállalja annak 230 millió forint értékű eszközlízing kötelezettségét.

A közlemény szerint a vételárat a rendelkezésére álló hitelkeretből történő lehívásokból finanszírozza a Magyar Telekom. A tranzakció lezárásához, amelyre a tervek szerint 2006 első negyedévében kerül sor, a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyása is szükséges.

A Dataplex rövid időn belül másodszor cserélt gazdát: szeptember 5-én jelentették be, hogy a Wallis Rt. által vezetett befektetői konzorcium megvásárolta az infokommunikációs infrastrukturális szolgáltatásokat nyújtó vállalatot.

A Wallisnak minden tulajdonos eladta a Dataplexben lévő részesedését, a konzorcium a Béres Befektetési Rt.-től 74 százaléknyi, egy japán pénzügyi befektetőtől 20 százaléknyi, míg a Dataplex menedzsmentjétől 6 százaléknyi részesedést vett.

A Dataplex Kft. 18 alkalmazottat foglalkoztat, 2005-re tervezett bevétele 1,3 milliárd forint körül várható, ami a következő években a kapacitás kihasználtság emelkedésével párhuzamosan növekszik majd. A társaság 2004-ben mintegy 700 millió forint bevételt ért el, ami kétszerese volt az előző évinek. A cég jegyzett tőkéje 200 millió forint. A Dataplex 30 százalékos részesedéssel rendelkezik az infokommunikációs infrastruktúra szolgáltatás magyarországi piacán.

A Magyar Telekom leányvállalatának, a T-Online Adatparknak saját kapacitásai már nem elegendőek az üzleti ügyfelek igényeinek kielégítésére. A Dataplex megvásárlásával megnövekedett kapacitás természetes növekedési lehetőséget biztosít a Magyar Telekom csoport részére. A Magyar Telekom hosszabb távon a vezetékes iparág EBITDA rátáját közelítő jövedelmezőséget vár a szolgáltatástól.