Van-e önnek hétmilliója a bankban?

Infostart
2005. december 7. 11:44
Magyarországon az emberek alig három százalékának van 7 millió forintnál több megtakarítássa, szemben a nyugat-európai 13 százalékkal és az USA-ban mért 40 százalékkal, derül ki a GfK és a Wall Street Journal közös felméréséből.

Kozák Ákos, a GfK Hungária Piackutató Intézet igazgatója a GfK Custom Research Worldwide és a Wall Street Journal 2005 őszi Investment Barométer kutatásának eredményéről elmondta: a magyarországi arány 2002 óta lényegében változatlan.

2002 őszén a reprezentatív felmérés során a megkérdezettek 2 százaléka, 2003 őszén 4 százaléka mondta azt, hogy - az ingatlanbefektetéseket nem számítva - rendelkezik 7 millió forintot meghaladó pénzügyi megtakarítással.

Magyarországon kiemelkedően magas - 78 százalékos - azoknak az aránya, akik megtakarításaikat nem fektették be valamely közismert pénzügyi konstrukcióba: kötvénybe, részvénybe, befektetési alapbe és életbiztosításba.

Ausztriában csupán a megkérdezettek 38, Németországban 46, Csehországban 52, Lengyelországban pedig 70 százaléka válaszolta azt, hogy nem fektet be ezekbe az instrumentumokba. Magyarországon a helyzet romlott: 2005 tavaszán még 100 megkérdezettből 72 vallotta, hogy kerüli ezeket a befektetési lehetőségeket.

Az európai befektetők továbbra is a biztonságosabb befektetési formákat kedvelik, míg Észak-Amerikában a részvénybefektetések a legkedveltebbek; minden harmadik megkérdezett a részvényeket tekinti a legkívánatosabb befektetési formának.

Európában csak a megkérdezettek 12 százaléka választaná a tőzsdei részvényeket. Magyarországon emelkedett a tőzsdei értékpapírokat kedvelők aránya: 2002 őszén a megkérdezettek 4, 2003 őszén 3, 2005 őszén pedig 10 százaléka vallotta, hogy a részvényt tekinti a legjobb befektetési lehetőségnek.

A GfK Custom Research Worldwide és a Wall Street Journal közös, reprezentatív felmérését 2002 óta évente kétszer, 16 országban - 13 EU-tagországban, valamint az Egyesült Államokban, Oroszországban és Törökországban - végzik el, országonként ezer ember megkérdezésével.