683 milliárd bevétel novemberig

Infostart
2005. december 7. 14:16
A Vám- és Pénzügyőrséghez (VP) a központi költségvetésben 2005-ben előírt 755 milliárd forintos összeg 90 százaléka, mintegy 683 milliárd forint folyt be, ami időarányos teljesítés - mondta Nagy János országos vámparancsnok sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.

Hozzátette: ez az összeg az energia adót, a jövedéki adót, a regisztrációs adót és a vám összegét tartalmazza, ám nem számították bele a dohánygyártmányok utáni általános forgalmi adót és a bérfőzési szeszadót.

"Ez optimizmusra ad okot, hogy teljesülhet a Pénzügyminisztérium egész éves elvárása" - hangsúlyozta a vámparancsnok.

Utalt arra, hogy novemberben az országgyűlés a költségvetési törvényben módosította a VPOP idei prémiumfeltételeit. Eszerint a korábbi november 30-a helyett december 29-re módosult a 738 milliárd forint bevétel teljesítési határideje, ami csak a jövedéki és a regisztrációs adót, valamint a vámbevételt tartalmazza.

Ennek megfelelően a mintegy 6.630 pénzügyőr már csak januárban juthat hozzá, a differenciáltan szétosztható mintegy két havi fizetésének megfelelő összeghez, ami testületi szinten összesen 4,8 milliárd forintnak plusz 1,5 milliárd forintos járulékainak felel meg.

Nagy János azonban kiemelte: kérelmezte a pénzügyminisztertől, hogy ennek az összegnek egy részét előlegként, még karácsony előtt kifizethessék, ám erről Veres János a napokban dönt.

A parancsnok megemlítette, hogy a 2006. évi költségvetési előirányzat energia adóból 12 milliárd forintot, jövedéki adóból 687 milliárdot, regisztrációs adóból 81 milliárdot, míg vámból 7 milliárd forintot tartalmaz, összesen 787 milliárdot, ami 32 milliárddal, 4 százalékkal több, mint a 2005. évi előirányzat.

Az idei egész éves elvárás energia adóból 10,7 milliárd forint, jövedéki adóból 672,3 milliárd, regisztrációs adóból 62,3 milliárd, míg vámból 10 milliárd forint. November végéig jövedéki adóból és regisztrációs adóból 90 százalékos, időarányosnak megfelelő a teljesítés, energia adóból 107 százalékos, és mindössze vámból van 10 százalékpontos elmaradás az időarányostól.

Nagy János szerint a november végi időarányos vámhatósági bevételek teljesüléséhez jelentős mértékben hozzájárultak a társhatóságokkal közösen végrehajtott ellenőrzési akciók, mint például az észak-kelet magyarországi és a beregi.

Az üzemanyag-turizmus észak-alföldi régióban történt visszaszorításának hatását mutatja, hogy a régióban jelentősen emelkedett az üzemanyagtöltő-állomásokon forgalmazott üzemanyagok mennyisége. Így például áprilisról októberre a Hajdú-Bihar megyei üzemanyag töltőállomások havi forgalma 5 millió literről 6,2 millióra, a szabolcsiaké 2,8 millióról 5 millió literre emelkedett - közölte az országos vámparancsnok.