Januárban indul az árkommandó

Infostart
2005. december 6. 18:01
Januártól 70 település üzleteiben vizsgálja majd az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület azt, hogy a boltok érvényesítik-e az 5 százalékpontos áfa-csökkentést. Ezt a szervezet elnöke mondta el az InfoRádiónak, azután, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megállapodást írt alá erről hét kereskedelmi és fogyasztóvédelmi szervezettel.

Marosi József közölte, hogy az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület a kormány által kiírt pályázatra jelentkezett. Hozzátette: az árak alakulását három-négy hónap át figyelik majd, hatósági jogkörük nem lesz.

A fogyasztóvédelmi törvény előírásai szerint felmérést végezhet a szervezet. A cél az áfa-csökkentés előtti és utáni árak összehasonlítása az adott kereskedelmi egységben - tette hozzá.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta, hogy segíteni fogják az árkommandó munkáját, de szerintük az ellenőrzéseknek nem lesz eserdménye.

Feiner Péter ezt azzal indokolta, hogy az árcsökkentésre nem kötelezi törvény a kereskedőket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Feiner Péter szerint nem lesz eredménye az akciónak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Marosi József az "árkommandóról"
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást